Férfi röplabda szakosztály

 

Mafc-Bme Röplabda csapat fényképe.A MAFC Röplabda szakosztály több, mint 50 éve alakult. Három magyar bajnoki bronzérem és egy Magyar Kupa bronzérem az eddigi legjobb eredményünk. Az NBI-es férfi felnőtt csapaton kívül három Budapest I. osztályú csapat is szerepel. A Műegyetemen nagy népszerűségnek örvend a röplabda. A Műegyetem Kupa 2016-ban rekord létszámú, 46! csapattal lett lebonyolítva. Az NBI-es felnőtt és a junior csapat a felújított BME Sportközpontban tartja foglalkozásait. Rendelkezésünkre áll még a Bercsényi és a Kármán Kollégium tornaterme. Itt ifi csapatunk és az egyetemistákból álló felzárkózó csapatunk kap lehetőséget edzésekre.

1992-ben jutottunk fel az NB I-be, ahol azóta folyamatos a részvételünk. Nagyrészt egyetemistákból álló csapatunk az utóbbi 20 évben meghatározó szereplője lett az első osztálynak. 2004-ben megszereztük a Szakosztály történetének első dobogós helyét, egy brozérmet! Ezt még további kettő követte egy kupabronz kíséretében. Hatalmas eredménynek tartom, hogy amatőr csapatunk sokszor profi csapatok fölé tudott kerekedni. Sikerünk titka a jó szakmai munka mellett egyértelműen az egymásért való küzdeni tudás és a MAFC összes csapatára jellemző határtalan lelkesedés. A röplabda látvány-csapatsportok közé kerülésével végre régi vágyunk teljesülhet. Utánpótlás nevelésünket bázis iskolák létrehozásával szeretnénk megvalósítani, ahol a testnevelő tanárok bevonásával széles körben tudjuk a röplabdát magas szinten oktatni. Sikerült megállapodást kötni két általános és öt középiskolával. Az iskolák testnevelői között van röplabda edzői végzettségű is, a többieknek folyamatos szakmai képzést biztosítunk, edzőink rendszeres felügyelete mellett. A bázis iskolák között tornákat fogunk szervezni, ezenkívül részt fognak venni a Volley!2020-Röpsuli Programban.

Az iskolák közül a legtehetségesebb játékosok lehetőséget kapnak, hogy versenyezzenek az Utánpótlás Országos Bajnokságban a MAFC színeiben. Fontosnak tartjuk az egyetemisták körében a röplabda megszerettetését és oktatását, ezért szervezünk nekik egy felzárkóztató programot, ahol szakképzett edzőink tartják a foglalkozásokat. Egyesületünket a Budapest Bajnokságban összesen 7 csapat képviseli mind férfi (4) mind női (3) mezőnyben. A jövőben célunk nemcsak a férfi ág erősítése, hanem a női/leány vonal kiépítése is. 2017-ben megalakult a MAFC Strandröplabda szakosztálya is, így már nemcsak teremben, hanem a homokban is képviselik a játékosok a 120 éves egyesületünket.