Labdarúgó szakosztály

A MAFC 120 évvel ezelőtt tulajdonképpen labdarúgó csapatként jött létre, most sok más sportággal együtt szakosztályként működik. A labdarúgás a kezdetek óta szerves részét képezi az Egyesület életének, akkoriban a legnagyobb sikereket is a focisták érték el. A MAFC nem csak a pályán, hanem a tárgyalóasztalnál is képes volt történelmi tettekre. 1901-ben például a Magyar Labdarúgó Szövetség alapítójaként szerzett hírnevet és tagja volt az első magyar labdarúgó bajnokságnak, ahol az első osztályban szerepelhetett. Az akkori „NB1”-ben öt csapat versengett egymással, de az azóta eltelt több mint száz év alatt az ősi klubok közül már csak a MAFC és a Ferencvárosi TC működik.

A Műegyetemi Atlétikai és Football Club számos kiváló labdarúgót adott a magyar sportéletnek. Kiemelkedik mind közül Hajós Alfréd és Gillemot Ferenc, aki az első magyar labdarúgó szövetségi kapitány is volt.

A 120 év alatt számtalan legendás meccs és kiváló sportoló fűződik a MAFC nevéhez.

A történelem viharos évei nem kímélték a Műegyetem sportegyesületét sem. A labdarúgó szakosztály a kezdeti sikerek után több alkalommal is megszűnt, vagy más egyesületekkel olvadt össze. A MAFC ereje mindig is a fiatal egyetemisták elszántságában volt, így a legnehezebb időket is sikerült túlélni.

Labdarúgóink tudják, a MAFC sportolójának lenni büszkeség és felelősség is. Minden mérkőzés előtt, amikor felhangzik a MAFC felkiáltás, a 120 éves történelemkönyv újabb sorait írjuk tovább, amit majd átadunk az utánunk következő generációknak. A múlt dicsőségét hirdetjük, és ezzel a jövőt éltetjük.

Köszönet az egyesület minden egykori és jelenlegi tagjának, hogy munkájuknak hála, megmaradt a történelem eme kis darabja.