Ninjutsu

Ninjutsu

A Ninjutsu szakág a régen még testnevelés óraként felvehető modern ninjutsu edzésekből nőtt ki. Az első év végén, amit szerződéses oktatóként ott töltöttem, mérleget vontam, és feltettem magamnak a kérdést: vajon ezek a gyerekek jobb mérnökök lettek-e attól, hogy heti 3x2 órát edzettem velük?

Erre egyértelműen nemmel kellett felelnem. Ezt követően alakítottam át a ninjutsu anyagát úgy, hogy segítse a diákokat a tanulásban, illetve fejlessze azokat a képességeket, amelyekre egy mérnöknek szüksége lehet. Amikor pár évvel később megkérdezték tőlem, miben más az általam tanított harcművészet, mint a többi, csak annyit mondtam: az én diákjaim már az első félévben is segítenek egymásnak felkészülni a ZH-kra és a vizsgákra anélkül, hogy ezt bárki külön a lelkükre madzagolná.

A ninjutsu szakosztályban folyó munka eredményeként kifejlesztettünk egy stílusfüggetlen pedagógiai rendszert, ami lehetővé teszi, hogy a harcművészet a XXI. századi nyugati oktatási rendszer tananyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszertanával tökéletes összhangban lévő tantárgyként épülhessen be a tananyagba. Mindezt a „Modern harcművészet az iskolai oktatásban” című könyvemben írtam le, ami pedagógiai szakíróktól is jó kritikákat kapott.

Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk, de úgy gondoljuk, hogy reális küzdelem nélkül nincs harcművészet. Ahhoz, hogy elmélyedhessünk a harcművészetben, állóképességre, erőre, hatékony ütésekre és blokkokra van szükség. Később ezekre építjük rá az egyéb technikákat - és az így megszerzett harcművészeti alapokra a ninjutsut.

Az egyik legnépszerűbb harcművészeti blogot, a Napi Maflást is a szakágunk jegyzi. A szakágban folyó munka eredményességét igazolja, hogy a cserkészmozgalom születőben lévő harcművészeti szakága is az általunk kidolgozott pedagógiai rendszert kívánja használni.

 

Edzések

Időpont: Hétfő-Szerda 18:00-20:00

Helyszìn: Budapest 7. kerület, Kazinczy utca 12. 35-ös kapucsengő

Weboldal: http://modernninjutsu.eu/