EYBL - U16 nemzetközi kosárlabda torna

 A European Youth Basketball League (EYBL) névre hallgató ifjúsági versenysorozat Európa egyetlen, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által jóváhagyott utánpótlás-ligája, amelyben az újbudai MAFC Akadémia három éve vesz részt. A házigazda MAFC mellett az Alba Fehérvár képviseli majd a magyar színeket, rajtuk kívül a német Bayern München, a Kolozsvár, a cseh USK Praha és az Ostrava, a montenegrói Buducnost, a lengyel ROSA Piotrowka Radom és a bolgár CSZKA Szófia vesz részt az U16-os elittornán.
 
A szakmailag igen magas színvonalúnak ígérkező, február 7. és 10. között megrendezésre kerülő torna komoly szervezést igényel, amelynek támogatásában a XI. kerület önkormányzata, valamint az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. is komoly szerepet vállal. Február 9-én, szombaton, a rendezvény keretén belül pályára lép a MAFC Budapest felnőtt csapata is, amely az Oroszlánnyal vív majd rangadót a Gabányi László Sportcsarnokban. Minden mérkőzésre - akárcsak az U16-os összecsapásokra - szeretettel várjuk a szurkolókat, érdeklődőket! 
 
 
EYBL, U16-os kosárlabdatorna (2019. február 7-10.), a menetrend:
 
Február 6.
 
13:00: CS U-BT CLUJ-NAPOCA - Alba Fehérvár
 
 
Február 7.
 
14:00: BK NH Ostrava - MAFC Budapest
 
16:00: Alba Fehérvár - CSZKA Szófia
 
20:30: USK Praha - Bayern München
 
 
Február 8.
 
11:30: ROSA Piotrowka Radom - CS U-BT CLUJ-NAPOCA 
 
13:15: KK Buducnost - BK NH Ostrava
 
15:00: Alba Fehérvár - USK Praha
 
18:30: CSZKA Szófia - MAFC Budapest
 
20:30 Bayern München - ROSA Piotrowka Radom
 
 
Február 9.
 
08:30: Alba Fehérvár - KK Buducnost
 
11:00: CS U-BT CLUJ-NAPOCA - Bayern München
 
12:45: USK Praha - BK NH Ostrava
 
14:30: ROSA Piotrowka Radom - CSZKA Szófia
 
17:30: MAFC Budapest - OSE Lions (NB I B, felnőtt mérkőzés)
 
19:30: MAFC Budapest - KK Buducnost
 
 
Február 10.
 
09:00: CSZKA Szófia - CS U-BT CLUJ-NAPOCA
 
11:00: KK Buducnost - ROSA Piotrowka Radom
 
13:00: Bayern München - BK NH Ostrava
 
17:00: MAFC Budapest - USK Praha