U20-as fiú Eb: Győzelemmel kezdett a magyar válogatott

Szakosztály hírei: 
 
Ma este megkezdte szereplését U20-as fiú válogatottunk a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon. Pór Péter csapatának első ellenfele Fehéroroszország volt, amely tegnap 79-74-re megverte Izlandot.
 
A fehéroroszok kezdték jobban a találkozót, és bár az összecsapás elején az agilisan játszó Katona Bence révén tartottuk magunkat, az emberről többször is eredményes ellenfelünk az 5. perc elején egy triplával 5 ponttal meglépett (7-12). Meleg Gergő második próbálkozásra bedobta a hármast, Rátvay Balázs pedig gyönyörűen verte meg emberét, így kiegyenlítettünk, majd ezt követően mindkét oldal hosszú percekre leállt a pontszerzéssel. A fehéroroszok emberről elengedett dobásai ekkor már nem estek be, mi pedig több látványos blokkba is beleszaladtunk, ami megfogta a mieinket. Odiah hármasával és 6 pontos fehérorosz előnnyel zárult az első negyed (13-19).
 
A második felvonás elején Takács Martin nehéz helyzetből elengedett hármasa ért célba, majd Dancsecs András fejezte be saját akcióját egy 2+1-gyel, két perc alatt egyenlítettünk. A fehéroroszok két büntetővel válaszoltak, de Kelenföldi Domonkos azonnal dobott egy duplát, Dancsecs távoli hármasával pedig a vezetést is megszereztük a 24. perc elején, érkezett a fehérorosz időkérés (24-21). Ahogy az előző játékrészben, úgy most is megálltak a csapatok a szakasz közepén. Ellenfelünk két perccel a félidő vége előtt egyenlített (26-26), majd Takács Milán triplájára is megvolt a saját hármasuk, Blizniuk zsákolásával pedig Fehéroroszország állt jobban a nagyszünetben (29-31).
 
A fordulás után Ryuny dobott egy duplát, de az első bő három percben ez volt az egyetlen kosár. Nagyon kellett Katona triplája, majd ugyanő és Rátvay is közelről voltak eredményesek, fordítottunk a negyed felére (36-35). Ez azonban nem törte meg a játékrész első felében megint nagyon statikus, szinte mindent a palánk alatt megoldani akaró fehéroroszokat: Odiah üres helyzetből, a sarokból dobott hármast, majd a következő támadásban Blizniuk játszotta meg szépen társát (36-40). Katona triplájára is jött a válasz egy dupla formájában, és miután ennek a negyednek a vége is Fehéroroszországé volt, 7 pontos hátrányban várhattuk az utolsó 10 percet (39-46).
 
A záró felvonás elején megint megálltak a fehéroroszok a pontszerzést tekintve, mi pedig Kucsera Dániel két duplájával és Katona gyorsindításból dobott ziccerével két pontra csökkentettük a hátrányunkat (46-48). Időt kértek a fehéroroszok, de Meleg ziccerével, majd zsákolásával már a mieinknél volt a vezetés (50-48). Blizniuk hármassal próbálta elállítani a fehérorosz vérzést, de Meleg leszedte a támadópattanót Dancsecs hármasa után, majd újabb két pontot szerzett, Kucsera pedig szerzett labda után 54-51-re alakította az állást. Meleg, majd Kucsera is beszórtak 2-2 büntetőt, Meleg pedig hatalmasat blokkolt ezt követően, így az utolsó percre fordulva eldőlt a találkozó (58-51). Végül 63-51-re győztünk, így megnyertük az első meccsünket!
 
 
U20-as B divíziós fiú Európa-bajnokság, Portugália, Matosihnos
Magyarország - Fehéroroszország 63-51 (13-19, 16-12, 10-15, 24-5)
 
Magyarország: Takács Mi. 5/3, Katona 15/9, Oroszi -, Rátvay 6, Meleg 13/3. Csere: Dancsecs 11/3, Kucsera 8, Plézer -, Kelenföldi 2, Takács Ma. 3/3, Frank -.
 
A fehéroroszok legjobb dobói: Ryuny 13/3, Blizniuk 10/3, Odiah 8/6.