Telemark szakosztály

Telemark szakosztály

Síelők köreiben sokat hallhatjuk, hogy milyen szép a telemark ív, hogy a síléc a telemark ívén fordul, de hallhatunk a telemark technikáról is. A síugrás versenyszámainak közvetítésénél is szó esik a telemark pozícióról, de valójában mit is takar ez a fogalommá nőtt szó, név: telemark?

Telemark egy tartomány neve Norvégia déli részén, ahonnan a síelés, mint szabadidősport és szórakozás útjának indult a nagyvilágba.

A sífelszerelés kezdetben mint közlekedési eszköz volt használatos, elsősorban vadászatok és háborúk során. Az első versenyek is a katonaságon belül kerültek megrendezésre (pl.: Wasa futás). 1750 körül alakultak az első síklubok és 1767-ben rendezték az első katonai versenyt.

Telemark az 1800-as évekre vált központjává a síelés minden tudományának. Innen származnak az első olyan sílécek, melyek ellentétben az akkor széles körben elterjedt hosszú, egyenes lécekkel, rövidebbek és piskóta alakúak voltak.

Ez a forma rendkívül hasonlatos a mai carving lécek kialakításához, tagoltságához. Ezt a piskótaformát nevezzük a mai napig a lécek telemark ívének.

Minthogy az akkori felszerelések még elsősorban a közlekedés szolgálatában álltak, így szükségszerűen bármely terepen és körülmények között használhatónak kellett lenniük. A bőrből készült kötéspántok a szintén bőrből készült bakancsokat csak az orr részüknél rögzítették a léchez. Ennek köszönhetően a sarok szabadon mozgott, ami alkalmassá tette a felszerelést a sífutásra és lesiklásra egyaránt. A sokoldalú felszerelés széles skálát nyitott a mozgástechnikák fejlődésének.

Telemarkból származik a sísport összes alaptechnikája: a párhuzamos lécvezetés avagy a krisztiania – a mai alpesi sítechnika, és maga a telemark technika.

A Telemark-i technika és stílus legszembetűnőbb ismertetőjele, hogy a síelő minden ívben féltérden állva, támadóállás szerű támaszhelyzetben kanyarodik. Ez a tartás ismerős lehet a síugrók landolási technikájából. Ezt nevezzük telemark pozíciónak. A pozíció kanyaronkénti váltása lágy harmóniával ajándékozza meg ezt a táncszerű mozgásformát.

A felszerelés kreatív használatának köszönhető a mai alpesi sítechnika kialakulása is. Párhuzamos lécekkel, a sarkakat a lécen tartva gyors irányváltások váltak lehetővé, így alakult ki a mai szlalomozás technikája.

Telemark tartomány bölcsője volt a síelés minden mai szakágának: sífutásnak, biatlonnak (sílövészet), síugrásnak, szlalomnak, sítúrázásnak és magának a telemarknak.

A MAFC Telemark szakosztálya 2010-ben jött létre, tagjai között van a kevés hazai telemark-oktatók jelentős része. A Telemark Szövetség által szervezett hazai bajnokságok férfi és női kategóriájában is MAFC versenyző állt leggyakrabban a dobogó legfelső fokán.

A 2011-12-es szezonban lehetőséget kaptunk a német válogatottal közösen edzeni a Telemark Világkupa sorozatra, mely sorozatban néhány évig MAFC színekben induló versenyző is szerepelt.

Él a remény, hogy a közeljövőben a téli olimpián is megjelenhet a sportág, hiszen a versenyszámok ötvözik az óriás műlesiklást, az ugrást, és a sífutást is egy számon belül.

Amíg ez megtörténik, igyekszünk minél több emberrel megismertetni ezt a harmonikus, gyönyörű mozgásformát.