Bors Ernő búcsúztatása

Életének 81. évében elhunyt Bors Ernő, a MAFC örökös tagja, a tenisz szakosztály legendás versenyzője.
Búcsúztatása 2024. február 14-én 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben (Hóvirág utcai ravatalozó).
 
Ernő, aki korábban országos ifjúsági bajnokságot is nyert, az FTC-ből 1961-ben, műegyetemi felvételekor igazolt a MAFC-ba, és pályafutása
végéig MAFC-os is maradt. Több évtizeden át az első osztályban is többször szereplő együttes meghatározó játékosa volt, majd edzője is
lett. A versenyzéstől való visszavonulását követően az OB-s csapat vezetője volt 2010-ig. Eredményeinek, munkájának elismeréseként a MAFC
örökös tagjává választották.
 
A sportban elért eredményei mellett az UVATERV hídépítéssel foglalkozó építőmérnökeként szakmájában is sikeres volt, vezető tervezőként részt
vett a Rákóczi híd tervezésében, kivitelezésében.
 
Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük